Rólunk

A klub 2014 júliusában nyitotta meg kapuit, szerény személyem akkor is jelentős részt vállalt a munkálatokban, azonban közel egy év közös munka után, engem másfelé sodortak az élet eseményei.

Én Tóth Tamás vagyok, ahogy sokan a múltból ismernek Tomekka, de maradjunk a továbbiakban csak a Tamás megnevezésnél.

Így írom majd alá a leveleket, és így leszek megtalálható majd a klubban is. 2019 Május hónapban lezárult egy korszak, és egy új kezdődött. Bőven ráfért a klub minden területére, és gondolkodásmódjára némi megújulás, amikor megvásároltam a klubbot, ennek tudatában tettem mindezt.

Azóta folyamatosan próbálunk szépíteni, változtatni (remélhetőleg Ti is úgy gondoljátok, hogy előnyére a helynek) mindenen, folyamatosan agyalunk, hogy hogyan lehetne minél jobb, és szebb a klub, azért, hogy TE/TI jől érezzétek Magatokat, ha megtiszteltek a bizalmatokkal. Remélem, hogy aki minket választ maximálisan jól érzi majd magát, kicsit kilépve a mindennapok valóságából, belecsöppenve egy olyan világba, ahol a vágyak, az érzékek dominálnak.

Ahogy mondani szoktam:

EMBER KI IDE BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN ERÉNNYEL!

És a másik, amit valamelyik este fogalmaztunk meg, egy röhögős, bulizós este a pultban:

A SWINGERFORYOU SWINGERKLUB HELYSÉGEI A TOVÁBBIAKBAN:
ERKÖLCS, GÁTLÁS, és POLITIKA MENTES ÖVEZET LESZ!

A megújult weboldal egy új fejezet egyik nagyon fontos része.

Új programok, új arcok, és persze a régiek. Nagy találkozások, és veszettül izgalmas percek, órák, délutánok, és éjszakák színtere lesz megint a klub.

Ha ebben játszótársunk lennél, jelezd, játssz a szabályaink szerint, és csak érezd jól magad.

Hamarosan megújítjuk a tagsági rendszert, mert eléggé komolyan gondolom, hogy válogatott közönséggel, normális módon szeretnék szórakoztatni.
Ahogy a bölcsek mondják:

Bizonyos szint felett, nem megyünk bizonyos szint alá.

Azokat a vendégeket várom szeretettel, akik tudják, értik mit takarnak a sorok, és ebben a szellemben szeretnének szórakozni.

Üdvözlettel:
Tamás, és a mindenkori Csapat, akik a Klub sikeréért velem dolgoznak.